Ez az egyik legmanipulatívabb mondat, ami az ember száját elhagyhatja. Igen, én is kimondtam már.
Valójában azt mondod ilyenkor: nem úgy viselkedsz, ahogy én elvárom tőled, ahogy nekem megfelel, ahogy engem boldoggá tenne.
(A másik ilyen "kedvencem" a "Nagyon távol vagyunk egymástól", ami valójában azt jelenti, hogy ha nem viselkedsz úgy, ahogy nekem megfelel, kib*szlak a p*csába.)
Nem tudom, kisebb bűn-e, ha felismerésként hangzik el. Van egy mintád, amit ...
Évek óta állok a peronon, és csak várok.
Néha kiírják, hogy jön a vonatom, de valahogy mégsem ér ide.
Vagy, ha jön is, csak lelassít, s amikor felugranék rá, tovább robog.
Már nem is integetek utánuk, elfáradt a karom. Fáj is.
Unom már ezt a peront. Minden szegletét ismerem.
A következő vonattal elmegyek. Akárhova indul.
Egy esős vasárnap délután igazán nincs jobb időtöltés, mint egy újranyomásra váró, 300 oldalas könyv korrektúrázása.
A szövegben volt ez a részlet:
"Az 5-10 ember által gondozott, állandóság nélkül nevelkedőintézeti kisgyerekeket bármilyen korban nyugodtan őrizetlenül lehet hagyni a pelenkázóasztalon. Nem esnek le, nem forgolódnak: a világ ugyanis nem érdekli őket. Ha nincs kihez visszatérni, nincs is miért indulni a világba."
A kijelentés – ...
Amikor elárulnak, úgy érzem magam, mint egy gyerek.
Pontosabban: mint az a gyerek, aki ott állt az óvoda kerítése előtt, pozdorjává tört szívvel, kirekesztetten, hátrahagyva az áruló barátot. Mivel az óvodák kerítései még kb. fél évszázaddal ezelőtt sem arra voltak kalibrálva, hogy egy ötéves könnyedén átlendüljön rajtuk, el lehet képzelni, mekkora leleményesség és felhajtó düh kellett ahhoz, hogy átmásszam rajta. Nem emlékszem, hogy történt, de ...
Akkor az nagy valószínűséggel úgy is van.
Rossz ajtókon mentél be, rossz szavakat használtál, rossz mozdulatokat tettél, rossz dalokat énekeltél, rossz tempóban... Oda-vissza játszod a felvételt, és minél többször látod, bízva abban, hogy egyszer csak megunod, annál jobban markában tart a megmásíthatatlan érzése.
Egyszer eltévedtem a Tüskecsarnokban. Az konkrétan egy labirintus. Az egyetemi röplabdakupáról akartam kijutni, s azt hittem, ugyanúgy vezet az ...
Pikk ász
Az Üllői úti metróaluljáróban keveredett elém. Biztos voltam abban, hogy ő az, pedig nem láttam az arcát. Pár lépéssel utolérhettem volna, de hirtelen nem tudtam eldönteni, mit tegyek, beálltam hát mögé és követtem. Hosszú léptekkel haladt. Ezért is hívtuk Hosszúnak, mert mindene hosszú volt: a haja, a szakálla, a keze, az orra, hosszú ecsetvonásokkal festett, irdatlan hosszasan tudott beszélni, talán egyetlen rövid mondat hagyta el ...
Lomtalanítás a Király utcában
Ungerleider Mór dühös volt.
Bosszankodhatott volna akár azon is, hogy az imént áthajtott rajta Vadkerthy Szilárd (II. emelet 15.) meggy-metál BMW-je, de mivel Ungerleider Mór már 1955. április 20-án jobblétre szenderült, ez a dolog kevésbé zavarta, mint az, hogy imádott házának udvarán irtózatos kupi volt.
Noha a kapu elé kellett volna kihordani a lomokat, a Hibbantak (I. emelet 9.) egyszerűen ledobták a gangról, így ...
Fogalmam sincs. Majd kiderül.
