Akkor az nagy valószínűséggel úgy is van.
Rossz ajtókon mentél be, rossz szavakat használtál, rossz mozdulatokat tettél, rossz dalokat énekeltél, rossz tempóban... Oda-vissza játszod a felvételt, és minél többször látod, bízva abban, hogy egyszer csak megunod, annál jobban markában tart a megmásíthatatlan érzése.
Egyszer eltévedtem a Tüskecsarnokban. Az konkrétan egy labirintus. Az egyetemi röplabdakupáról akartam kijutni, s azt hittem, ugyanúgy vezet az utam, mint ahogy bejutottam, de aztán valami káoszban találtam magam, tök egyforma ajtókkal, nagy részük zárva, a többi meg sehova sem vezetett. Némi vigaszt nyújtott, hogy a keringésem közben egyre többen csatlakoztak hozzám. A terv az volt, hogy visszamegyek a teremhez, s onnan megpróbálom újraindítani a dolgot, de nem találtam meg. Végül valahogy a bejáratnál bukkantam ki, ahol persze nem akartak kiengedni, de akkor már elég pipa voltam.
Szóval, nem mindig működik, hogy visszamész. Abban az adott pillanatban, amikor minden elromlott, egészen más hangulatok, energiák, történetek, sémák és hatások sűrűsödtek össze, ezeket aztán végképp nem lehet szimulálni. Meg aztán nagyképűség ez az egész: kinek képzeled magad, hogy képes vagy MINDENT elrontani... És mi az a MINDEN...
Bántottak, mert bántani akartak – így utólag azt gondolod, megtehetted volna, hogy nagyvonalúan átléped a dolgot, legyen ez az ő problémája, minősítse mindez őt. De megragadtad a kígyó farkát, és addig csapkodtad a földhöz, amíg ki nem fáradtál. Hogy mi lett a kígyóval? Nos, a kígyó nem létezik. Csak benned sziszeg, csörög, tekereg.
Egyszerűen csak hátat kellett volna fordítanod. Szó nélkül. Csata nélkül. Vesztesek és győztesek nélkül. Bosszú nélkül. A bosszú átnyújtott lehetősége nélkül. Csak úgy eljönni – parádé nélkül.
Mint amikor benyitsz valahova egy rossz ajtón. Elnézést kérsz, és kifordulsz. Nincs értelme többnek.
S ha így nézed, végül is tök mindegy mit és hol rontottál el: a két történetnek ugyanaz a vége. Kívül vagy.
Egy pontra érdemes csak visszamenni – persze, csak képzeletben –, az ajtóig, amit előzőleg úgy csaptál be, hogy kiesett a keret mellől a vakolat. Sétálj szépen vissza, fogd a kilincset, és a lehető legfinomabb mozdulatokkal csukd be.
S ha megvan, fordítsd el a kulcsot, – aztán hajítsd jó messzire.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
