Mindig jön más
Mindig jön más

Néha (mindig) olyan nehéz elhinni, hogy majd jön más.

De ha visszanézünk, maga az élet bizonyítja: mindig jött más. Nem az, olyan, annyira, úgy – amaz, amolyan, amannyira, amúgy.

És újra gyűlnek a pillanatok, jók és rosszak egyaránt, optimális esetben az előzőből releváns a többség.

De amikor ott vagy, azon a ponton, akkor dacosan hátat fordítasz a saját tapasztalataidnak, és mint egy toporzékoló gyerek követeled magadnak az az egyet. Ott van mellette ...

Például
Például

Volt nekem például egy barátnőm.

Valójában nem az én barátnőmként került a képbe, hiszen a gyerekem apjának volt a csoporttársa – és egy darabig a csaja is az egyetemen.

Egy-két évtizeddel később immáron vendégségbe járkáltunk hozzájuk, ha Budapestre jött, találkoztunk kettesben is. Jóban lettünk. Annyira, hogy amikor a férje megcsalta, én tartottam benne a lelket (pontosabban: én is, nyilván voltak mások is  a projektben),  emlékeim szerint ...

Köszöntő
Köszöntő

Te, Panda, én szeretlek.

Itt vagyok már veled 51 éve, ismerlek, mint a tenyeremet.
Bírlak.

Leginkább a pandaságod bírom, hogy rendre lezuhansz valahonnan, megrázod magad, és rendre tovább gurulsz. Meg azt, hogy ha a botocskád a kezedben van, nem engeded el. Mások olyan könnyen elhajigálják, hisz hever bot bőven a földön...

Meg azt is élvezem, ahogy pörögsz. Éled vagy 3 ember életét – kb. ennyi helyett melózol is, persze. Tetszik, ahogy a világot látod, a ...

Leégett az istálló – most már látom a Holdat
Leégett az istálló – most már látom a Holdat

Azért ez egy elég ostoba mondat, valljuk be, de értem...

„Lesz@rom”. „Mindenki elmehet a francba”. „Engem aztán nem érdekel”.„Egy csődtömeg vagyok”. „Kevés vagyok”. „ Nem kellek”. „Senki sem szeret”. „Egy vesztes vagyok”.

Elnézegetem a hétvégi fotókat – meglepően jók, pedig egy ilyen, aszimmetrikus pofaszerkezettel rendelkező emberről ritkán készülnek jó felvételek. A másik pedig meg az, hogy mindeközben vert a víz, forgott a ...

Falak
Falak

Jöttem reggel át a városon, szinte egyedül. Vasárnap az emberek jobbára még az ágyukban vannak ilyenkor.Szeretek ilyenkor vezetni. Mondjuk, úgy általában igaz ez.

A Lehel piacnál már senki sem volt előttem vagy mögöttem, a rádióban a Neoton sebességmámoros dala szólt, gondoltam, játsszunk egyet: nem fékezek a lámpáknál. Nem volt ebben semmi öngyilkos indíttatás, indult a zöldhullám. Jó, kicsit lassabban, ahogy haladtam, az első két lámpaváltás a kocsi ...

Idézet mára. Vagy tegnapra...
Idézet mára. Vagy tegnapra...

„Annak, aki fél, aki annyira megijedt, hogy elfelejtette, ki és mi ijesztette meg, annak, aki szenved, csak ártunk, ha tárgyilagosan megvizsgáljuk, címkézzük őt, és betegnek vagy őrültnek (cinikusnak, elviselhetetlennek – Panda) nyilvánítjuk... Ez a lealacsonyítás, degradálás megalázza a szenvedőt, szégyenbe kergeti. Laing szerint a kezelés az, ahogyan bánunk valakivel. Ha szeretettel figyelünk rá, és bánásmódunkkal meggyőzzük, hogy mi s oha nem fogjuk őt ...

A panda és a parkolás
A panda és a parkolás

Kis színes.

Tegnap este a Fő tér közelében hagytam a kocsit. Az első hibát ennél a parkolásnál követtem el: nem néztem meg, melyik zónában vagyok... Az oszlop túl messze volt.

Sebaj, benne van a telefonomban a szám úgyis, reggel 8-kor indítok otthonról egy SMS-parkolást.

Nem volt meg a szám.

A neten lehetetlen kibogarászni az infót, hogy a hely hova tartozik és milyen telefonszámot rendeltek hozzá. (Tudom, app, megvan rá a magyarázat, miért nem.)

...

süti beállítások módosítása